7. fejezet

Oké, több dolgot is szeretnék mondani.
1: A fejléc ügyet továbbra sem tudom megoldani. Az itthoni gépem egy nyomorék csotrogány, de amint használható géphez kerülök lesz egy gyönyörű fejlécem.
2: Najó, bevallom, hogy én nem értek a fejlécgyártáshoz, ezért ha lenne valami nagylelkű vállalkozó, aki önként és dalolva elvégezné a munkát, azt nagyon megköszönném.
3: Ha tetszik a blogom, akkor légyszíves iratkozz fel, írj megjegyzéseket, és a legfontosabb, hogy (ha kérhetném) reklámozd egy kicsit. Köszönöm.
4: Az új fejezetek valószínűleg hetente jönnek majd. (Lehet, hogy egy héten kétszer is lesz új rész.) De ehhez az kell, hogy minimum egy hozzászólás legyen a fejezetek alatt. Ha nincs, akkor nem írok újat. Ennyi.
5: Nem ezzel a bloggal kapcsolatos. Két hihetetlenül aranyos netes barátnőm blogjairól van szó. Minden Directioner-nek ajánlom a blogokat, szerintem mindkettő nagyon jó. Egyáltalán nem tucatsztori, szerintem érdemes őket olvasni.
Az egyik (csak a címéből következtetek) Niall-ös. Itt van: http://niallhoranstolemyheart.blogspot.hu/
A másik barátnőm pedig kettőt is ír, az egyik Harrys ( http://ineedahero69.blogspot.hu/ ), amásik pedig Zayn-es ( http://1directionsztori.blogspot.hu/ ). Olvassátok.
Na, mindjárt befejezem, csak még 6: Szeretnék majd a közeljövőben elkezdeni mégegy blogot. Elindítok egy szavazást ezügyben, ott majd tudathatod velem, hogy ez jó vagy rossz ötlet-e.

Most pedig itt van a 7. fejezet. Minimum egy komi és ezután jön a 8. Ha nem lesznek hozzászólások, akkor a héten már nem írok több fejezetet.  ~Rdm.  xx






Odamentem Emmához és leültem mellé a jéghideg padra.
- Szia. -szóltam halkan a kezeimet babrálva.
- Szia. -köszönt vissza, majd sóhajtott egy nagyot és beszélni kezdett: -Nézd, én... Én igazán sajnálom, hogy olyan gyerekesen viselkedtem. Tényleg nem kellett volna.
- Nem kell bocsánatot kérned, mivel csak magadnak köszönheted, hogy a többiek most egy hisztis, bunkó libának tartanak.
- Ohh. Nekem csak rosszul esett, hogy igazából utáltad őket, és mégis te vagy most Louis barátnője. Én hatalmas Directioner vagyok, erre nem is találkoztam velük. Ne értsd félre, én tényleg örülök nektek, mert...
- Mert te Mrs.Styles vagy, tudjuk. -fejeztem be helyette mosolyogva a mondatot.
- Igeeen! -nevette el magát. Aztán közelebb húzódott hozzám, mintha csak valami bizalmasat akarna kérdezni. -Milyen Louis-val együtt lenni?
- Ó, hát... Azt hiszem ez eddigi életem legszebb időszaka. Mondjuk, ettől függetlenül még kirúgtak otthonról, de hihetetlenül boldog vagyok.
- Várj... Mi? -kerekedett el Emma szeme, majd értetlenül bámult rám.
- Jó, ne akadj ki, de... most a 1D-vel lakok egy házban, mert anya kicsit pipa lett rám. -vallottam be a szám szélét rágva.
- Öhm, értem. Akkor...
- Gyere bemutatlak nekik! -rángattam fel a padról barátnőmet és a távolban várakozó srácok felé irányítottam.
- Hé, gyerekek, ez itt Emma, a legjobb barátnőm. -mosolyogtam, és megvártam, hogy gyoran bemutatkozzanak egymásnak.
- Örülök, hogy megismerhetünk. -vigyorgott Hazza. Talán túlzottan is. Olyan sokáig bámulta Emmet, hogy az még nekem is kínos volt. Hát, itt lesz valami, az már biztos...
- Nincs kedved este átjönni hozzánk? -kérdezte kedvesen Zayn.
- Ó, nem szeretnélek zavarni titeket. Tényleg. Meg egyébként is, anyu a világ legszigorúbb anyukája. Max. 7-ig maradhatok máshol. -húzta el a száját sajnálkozva Emma.
- És mi lenne, ha valamelyikőnk elhozna téged otthonról, és vissza is vihetne. Így talán anyukád is engedné, hiszen valaki vigyázna rád... -gondolkozott Liam.
- Oké, akkor én most hazamegyek, és majd hívom Bellát a fejleményekről.
- Rendben, várom. Szia! -köszöntem el tőle, majd a fiúk is hasonlóan cselekedtek és elindultunk hazafelé. Egy kicsit meg is szédültem, amikor egy vaku az arcomba villant, ezért Louis-nak erősen tartania kellett.
- Ajj, ezt soha nem fogom megszokni. -szóltam a srácokhoz szomorúan. -Mindenhol vakuk villognak, pár rajongó megállít titeket, képeket készítetek, autógramokat osztogattok, addig én meg bénán álldogálok melletettek.
- Meg fogod szokni, nem lesz semmi baj. Ami pedig a rajongókat illeti, egy idő után veled is akarnak majd képet. -kacsintott rám Niall, én pedig kuncogtam a gesztuson. Louis keze bíztatóan megszorította az enyémet, és igazat adott Niall-nek.
Az igazság az, hogy ha ezekkel a fiúkkal vagyok, akkor mindig olyan hamar elmegy az idő. Ez most sem volt másképp. Az óra fél ötöt mutatott.
- Jó, akkor most hogy gondoltátok? Ugye elmegyünk egy étterembe és nem csak kaját rendelünk? -kérdeztem "aggódva".
- Étterembe megyünk. -biztosított Hazza. Azt hiszem eléggé le akarja nyűgözni Emmát. Szép dolog az első látásra szerelem...
- Akkor elmegyek zuhanyozni és gyorsan elkészülődök. -szóltam, és otthagytam a fiúkat. Zuhanyzás közben Emma hívott, megkérdezte, hogy mit vegyen fel. Elmondtam neki, hogy valami étterembe megyünk, úgyhogy öltözzön ki, de azért ne legyen annyira csicsás.
Gyorsan kijöttem a fürdőből, és próbáltam minél észrevétlenebbül bespurizni a szobámba, de sajnos ez nem jött össze. Csak egy hosszú fütyülést hallottam a hátam mögül. Amikor megfordultam a gödröcskék között kaján mosoly húzódott Harry arcán. Összevont szemöldökkel néztem rá, amolyan 'mindjárt megöllek' pillantással.
Nos, tényleg nem gondoltam át ezt az egészet. Már nagyon megbántam, hogy nem vittem magammal a fürdőbe a kiválasztott ruhákat. Hiszen újonnan öt kiéhezett sráccal lakok egy házban, nem is tudom hogy gondolhattam ezt az egészet. Már Harry-nek is kezdett kicsit furcsa lenni a helyzet, amikor továbbra sem mozdultam előle. Azt hiszem lefagytam. Apun kívül még soha nem látott engem egy fiú sem törölközőben. Louis megállt kettőnk között és furcsán nézett minket. Én már majdnem elbőgtem magam, tényleg ultra kínos volt az egész. A fejem szerintem már lángokban állt, amikor Louis (azt hiszem) kapcsolt és megragadva a derekamat berángatott a szobába.
- Itt a kulcs az ajtóhoz. Hagylak öltözni. -nyomott egy édes csókot a számra, lerakta a kulcsot az ágyra és mosolyogva kiment a szobából. Megfogtam a kulcsot és ügyetlenül bezártam az ajtót, majd elkezdtem öltözni.

Befújtam magam a kedvenc parfümömmel és kiléptem a szobából. Éppen a táskámba pakoltam a telefonomat, meg még a szükségesebb dolgokat, amikor valamelyik idióta rámfütyült. Ma már másodszorra. Mindegy. Louis a kanapén ült és megoszlott a figyelme. Köztem és a TV között, amiben állítólag valami hihetetlenül szuper műsor ment... Zayn, Liam és Harry is a TV-t bámulták, Niall pedig egy szendviccsel érkezett a nappaliba, én meg elkerekedett szemekkel meredtem rá.
- Ha nem zavarna éppen egy étterembe készülünk vacsorázni! -szóltam rá.
- Ó, hidd el nem zavarja. Simán eszik majd az étteremben is. -mosolygott Liam.
- Niall-ba kb. annyi mennyiségű kaja fér egy óra alatt, mint amennyit te egy hét alatt eszel meg. -röhögött Louis, majd felállt és odajött hozzám. Mosolyogva megöleltem, aztán adtam neki egy gyors puszit. Éppen le akartam üvölteni a srácok fejét, mert még mindig melegítőben meg kajafoltos (!) otthoni cuccban voltak, de Louis elkapta a karom és visszarántott magához.
- Gyönyörű vagy. -suttogta a fülembe. Szavaitól kirázott a hideg. Még soha nem mondta ezt nekem senki. Mindig csak úgy gondoltam mahamra, mint egy átlagos lányra. Mióta Louis-val járok, szinte különlegesnek érzem magam. Egyrészt, mert Ő tényleg gyönyörűnek tart, és ezt már rengetegszer hangoztatta a kevés idő alatt, mióta együtt vagyunk. Másrészt, mert sokan bármit megadnának azért, hogy Louis Tomlinson-t vagy a One Direction egyik tagját úgy lássák a hétköznapokban, mint ahogy már én is látom őket.
- Köszi. -mondtam alig hallhatóan, miután végre észbe kaptam. -Azonnal kezdjetek el készülődni! -kiabáltam, az órámra néztem és még idegesebb lettem. -Negyed órátok van, amíg Emma ideér! Szedjétek össze magatokat!
A fiúkák pislogás nélkül meredtek rám, végül Harry elröhögte magát, megtörve ezzel a csendet. Értetlenül néztem rá (miért nevet?), aztán észrevettem, hogy a többiek is jól szórakoznak. Elegánsan odatipegtem a dohányzóasztalhoz, megfogtam a távirányítót és kikapcsoltam a TV-t.
- Ki gondolta volna, hogy a kicsilánynak is van hatalma. -mosolygott gúnyosan Niall miközben felállt, de képtelen lettem volna megharagudni rá, mert a szemében ott volt a játékos csillogás is. Elment mellettem, és közben végigsimított a kezemen, így tudtam, hogy nem akart megbántani az előző beszólásával.
Fél hatra sikerült összeszednem a srácokat, így általánosságban, mindegyiken volt egy ing és farmer, vagy fekete gatya. Kopogtattak az ajtón, Harry rohant is kinyitni...
- Szia. -köszönt Hazza tágra nyílt, csillógó szemekkel, miközben Emmát mérte végig. Aki nem mellesleg tényleg kitett magáért, fantasztikusan nézett ki a ruhájában. Nem túl kihívó, de szerintem nem is túl átlagos. Nagyon szép volt.

- Hű, nagyon csinos vagy. -mutatta meg ellenálhatatlan mosolyát Harry Emmának.
- Oh, izé... Köszönöm... -barátnőm levegőt sem kapott. Azt hiszem tudom mi járhatott a fejében. 'Harry Styles azt mondta, hogy csinos vagyoooook!'... vagy valami ilyesmi. Mosolyogva néztem őket, de kezdett minden kicsit furcsává válni. Emm arca már szinte vörös volt, Hazza még mindig őt nézte, mi meg, a többiekkel kettőjüket.
- Na, akkor mehetünk? -törtem meg a kínos csendet, mire mindenki észbe kapott, aztán pár perccel később el is indultunk.
- Hova is megyünk? -kérdezte még mindig pirulva Emma, aki Harry mellett sétált ki a kocsihoz.
- Az meglepi lesz. -szólt Liam, aztán... Aztán adott egy gyors csókot az éppen hozzánk érkező lánynak. Mindenki mosolyogva figyelte a jelenetet, még Emma is! Csak én álltam ott teljesen értetlenül.
- Bella, Emma tényleg. Ti nem is ismeritek Danielle-t... -gondolkozott Liam.
- Szia, Danielle... -kezdte a lány, mire Emma önkívületi állapotban kezdett el ugrándozni, és befejezte Danielle helyett a bemutatkozást.
- Danielle Peazzzzzzeeeeer! A példaképeeeeem! -kiabálta. A fiúk röhögve figyelték, Dani egy kicsit talán meg is ijedt tőle, de azért mosolygott, majd felém fordult.
- Danielle Peazer. -mondta, aztán én is bemutatkoztam. -Örülök, hogy találkoztunk.
- Én is örülök. A barátnőmre inkább ne is figyelj. -legyintettem és a még mindig hiper-szuper boldog Emma felé néztem. Dani nevetve bólintott, aztán Liam-re figyelt, aki ketté osztotta a társaságot, mivel nem fértünk be egy kocsiba. Louis-val Niall, Emma és én mentünk, Harry-vel pedig Zayn, Liam és Danielle.
Így is a külvárosban lakunk, de még kijebb mentünk egy étteremhez, ahol nagyon szépen fel volt díszítve minden. Rajtunk kívül csak pár ember volt ott, így még jobb volt az egész. Zayn éppen arról magyarázott nekem, hogy Perrie, a barátnője is jött volna, csak neki ma este koncertje van a bandájával a Little Mix-szel, Harry Emmát beszéltette, aki még mindig nem nagyon tudott megszólalni, azt hiszem a tudattól, hogy a 1D-vel és Danielle Peazer-el vacsorázik, Louis, Niall és Liam éppen valami nagyon értelmes dologról beszélgettek, Dani pedig majdnem megfulladt annyira röhögött rajtuk, amikor a pincér megállt melletünk. Mindenki rendelt kaját, a többit pedig meghagytuk Niall-nak. És tényleg majdnem felette az étterem konyháján található összes ételt! Az este további részében nagyon jól szórakoztunk, sokat beszélgettünk és egyszerűen csak jól éreztük magunkat.
10 órakor aztán elindultunk hazafelé. Emma és Dani még bejöttek hozzánk egy kicsit és elbeszélgettünk, majd később Harry hazavitte Emmát, és Danielle-t is, persze Liam ment velük.
Később fáradtan, és nagyon mosolyogva dőltem be Lou mellé az ágyba. Egy kicsit izgultam, amiatt, hogy egy ágyban fekszünk, de hamar elaludtam. Csodás nap volt a mai.

6. fejezet

Úúúristen, köszönöm szépen, drágáim! Mindjárt megvan az 500 oldalmegjelenítés!  *o*  Tudom, hogy ez azért még édeskevés, de akkor is hálás vagyok. Remélem majd egyszer a távoli jövőben elérjük az 5000-et is. Mégegyszer köszönöm, sokat jelent nekem.  :')
Ismét 2 megjegyzés után jön a következő fejezet. Jó olvasást!  ~ Rdm.  :*





Éppen ebédeltünk (Louis, Zayn és Harry kínait rendeltek, Niall, Liam és én pedig maradtunk a jól bevált pizzánál), amikor megszólalt a telefonom. Kezembe vettem a készüléket, rutinosan feloldottam a zárat, majd elkerekedett szemekkel vettem tudomásul, hogy anya hív. Mégis mit akar tőlem, miután konkrétan kirakott a házból?! Lenyeltem az utolsó pizzafalatot, nagyot sóhajtottam, majd felvettem. Elindultam az étkezőből a nappaliba, ahogy hallgattam anyát:
- Itthon maradt a fogkeféd, és azt hiszem törölközőt sem pakoltam be neked....
- Anya. Konkrtéten kidobtál a lakásból! Szépen becsomagoltad a cuccaimat, majd üvöltöztél egy sort, mire én végre elmentem. Rémlik? -kérdeztem felháborodva. Hümmögött egyet válaszképpen, azt hiszem nem értette, hogy ezt most miért is mondom. Ezért folytattam: -És komolyan gondoltad, hogy felhívsz a fogkefém, meg a törölközőm miatt?!
- Drágám, én csak aggódok érted.
- De hiszen kiraktál az utcára! -háborodtam fel teljesen. Egy kövérke könycsepp csurgott le az arcomon, mert még mindig nem bírtam elhinni, hogy ezt tette.
- Mert nem bírtam veled! Ajj, csak egy hirtelen felindulás volt! Én... én csak egyedül akartam lenni és... Nem volt teljesen komoly, amit mondtam neked és elküldtelek...- úgy hallottam, hogy elkezdett szipogni, szóval valószínűleg sír... Óriási. A végén még kiderül, hogy ő nem is gondolta komolyan a költözősdit, csak mire feleszmélt volna az egész cirkuszból, én már elmentem otthonról. -Csak azt akartam, hogy tudd, én nem leszek mindig ott neked. És ha nem tisztelsz, vagy gúnyt űzöl a rád kiszabott büntetésekből, akkor még hamarabb különválhatunk egymástól. Most csak tapasztald meg, hogy milyen ez. Próbálj kicsit önállóbbá válni. Azt hiszem ez a kis kirohanásom a költözős dologgal pont kapóra is jött ilyen téren. És még azt is szeretném, hogy komolyan vegyél engem... Szóval én... Hát igen. Ennyi.- monda, majd gyorsan letette a telefont. Én még mindig a nappali közepén áltam és gondolkoztam anya szavain, amikor valaki átölelt hátulról. Megfordultam, belenéztem a csodaszép szemeibe, aztán szorosan megöleltem. Nyakába fúrtam a fejem, ezért érezhettem fantasztikus illatát.
- Minden rendben? -motyogta Louis a fülembe.
- Csak anya volt. Még mindig nem értem túlzottan, miért dobott ki, de az már biztos, hogy köze van ahhoz, hogy legyek önállóbb egy kicsit.- állapítottam meg, miközben elindultunk az étkező felé, ahol a többiek még mindig zabáltak. Leültem, vettem egy szeletet a maradék pizzámból és jóízűen beleharaptam.
- Ne aggódj, kicsilány. Itt minden rendben lesz, jól elleszünk így hatan. Anyuddal meg ne foglalkozzál, ha esetleg mégis hazahívna. Többé már nem engedünk el innen! -mosolygott rám gonoszul Niall, mire elnevettem magam.
- Bizony! Nem szabadulsz tőlünk. -húzogatta a szemöldökét Liam, mire még jobban elkezdtem nevetni.
- Igazán rendesek vagytok, de mióta is ismerjük egymást? Talán még egy napja sincs. -mosolyogtam.
- Az nem számít. -legyintett Niall, majd betömte a szájába a maradék pizzáját és nyúlt az én tányérom felé, hogy repetázzon.
- Hé! -ütöttem meg a kezét "sértődötten". Játékosan csillogtak a szemei, amikor megint a tányér felé nyúlt. -Nem kapsz belőle! -kiáltottam, majd a nappaliba rohantam mentve a pizzámat. Persze rögtön jött utánam, én pedig egyre gyorsabban próbáltam eltüntetni a számban azt az egyetlen szeletet. Még mindig a túl nagy falattal kínlódtam, amikor beszorítptt a sarokba. nem tudtam semerre mozogni. Ráadásul még volt egy darabka a kezemben. Niall egyszerűen kivette a kezemből a pizzadarabot, míg én még mindig azzal az átkozottul nagy falattal harcoltam a számban.
- Köszi kicsilány, ez könnyen ment. -mosolyodott el önelégülten.
- Ne hívj kicsilánynak! Utálom. -"durciztam be".
- Kicsilány, mi lenne, ha egy kicsit később lemennénk a parkba? -kérdezte Zayn fülig érő mosollyal.
- Ha ha ha. -"nevettem" -Felőlem lemehetünk. Többiek? -néztem a srácokra érdeklődve. Egyikőjüknek sem volt semmi kifogása az ötlet ellen. Egy ideig még emésztettük a kaját, aztán el is indultunk a parkba.

***

Egy jó vastag fa törzse mögött bújtam meg, és hógolyókat formázgattam a kesztyűs kezeimmel. Ha harc, hát legyen harc. Louis futott mellém gyorsan, a fa fedezett minket.
- Nyugi, veled vagyok. -suttogta édes hangon, és elkezdte a srácok felé dobálni az általam előregyártott hógolyókat. Gyorsan kislisszoltunk a rejtekhelyünkről. Egy másik fa mögé akartunk bújni, de sajnos elkaptak minket. Harry ellökött, majd elkezdte rúgdosni rám a havat. A többiek is ugyanezt tették, sőt! Louis is átállt hozzájuk! Azt hiszem kaphattam pár irigykedő pillantást a közelben lévő emberektől (főleg tinilányoktól), amikor Louis egyszerűen rámugrott és egy egész jéghegynyi havat akart betuszkolni a pólóm alá. Szerencsére sikerült kimásznom alóla és elmenekültem, de nem jutottam messzire, ugyanis az egyik padon Emmát láttam meg. Sajnos a srácok utolértek, ezért megint a hóban kötöttem ki. Ennek eredménye egy elég nagy sikítás volt, amire mégtöbben ránk figyeltek. Köztük Emma is. Szinte éreztem a vakuk villogását magamon és a fiúkon. Feltápászkodtam a földről és odamentem Emmhez. Itt az ideje, hogy beszéljek vele erről az egészről.

5. fejezet

Ne haragudjatok, ez a rész is nagyon rövid lett, ígérem később majd kárpótollak titeket miatta. Úgy döntöttem felszabadítom a rendszeres 3 olvasóm közül az egyiket, így neki nem kell megjegyzést írnia.  :D
Tehát 2 komi után jön a 6. fejezet!  ~ Rdm.♥




Kereken 7 óra volt, amikor a fiúkkal még mindig London utcáin sétálgattunk és megszólalt a telefonom.
- Anyám hív. -jelentettem be visszafolytott levegővel. Mindannyian engem néztek míg én egyre tovább húztam az időt; még mindig nem vettem fel a telefont.
- Ha felveszed, talán majd élőben nem fog ennyit üvöltözni veled, mert már kidühöngte magát. -mondta Liam. Óvatosan ránéztem, majd Louis-t figyeltem, aki elkezdett magyarázni nekem:
- Vagy ne vedd fel, szökjünk meg kettesben egy lakatlan szigetre, és legyen az a legfontosabb küldetésünk ebben az életben, hogy benépesítsük a lakatlan szigetet. Olyan szép élet lenne. Benne vagy? -kérdezte mosolyogva Louis, én és a srácok pedig alig bírtuk abbahagyni a röhögést. Végül megpróbáltam komoly lenni és pár másodperccel később lenyomtam a 'hívás fogadása' gombot.
- Ha most rögtön nem jössz haza, soha többé ne lássalak itthon. -szólt anya köszönés nélkül.
- Igyekszem. -válaszoltam, de erre már nem szólt vissza semmit, csak kinyomta.
- Naaa? -érdeklődtek a többiek.
- Ha így folytatom ki leszek tagadva... Haza kell mennem. -mondtam szórakozottan. Nekik ez már nem tetszett annyira, teljesen komoran kísértek hazáig. Nem értem, miért aggódnak ennyire helyettem is...
Egy gyors csókkal búcsúztam el Louis-tól.
- Majd hívj, hogy mi történt. -súgta a fülembe. Mosolyogva bólintottam, és elindultam felfelé a lépcsőházban. Amikor beléptem a bejárati ajtón, nem kis meglepetés fogadott. Egy megpakolt bőrönd várt rám a nappaliban.
- Ez m-mi? -dadogtam. Tudtam mi lesz az érkező válasz, és már előre féltem tőle.
- El fogsz költözni innen. -jelentette ki anya rezzenéstelen arccal.
- De időben értem haza! -emeltem fel kicsit a hangom, bár biztos voltam benne; nem ezzel van baja.
- Csak szeretném ha tudnád, a tetteidnek következményei is vannak. Nem fogadtál szót, amikor kértem valamit, vagy amikor kiszabtam a büntetésed. Tudd meg, hogy milyen az élet, ha nincs a közeledben egy anya- vagy egy apafigura. Most megtapasztalhatod, hogy milyen az, amit én is átéltem ennyi idős koromban. Csak mert nem hallgattam az anyámra elküldött otthonról.
- Sz-szóval te is olyan akarsz lenni, mint ő?
- Nem. Ide bármikor visszajöhetsz. Engem odahaza soha nem fogatak többé szívesen.
- De hova menjek? -értetlenkedtem. Elküld itthonról, de bármikor szívesen visszavár? Miért csinálja ezt?
- Mehetsz a kis fiúcskádhoz, ha annyira szereted őt és ő is szeret téged.
Nem tudtam megszólalni, egyszerűen nem jött ki több hang a torkomon. Megfogtam a bőröndöt és könnyes szemekkel kiléptem az ajtón. Ha túl akarnánk dramatizálni, akkor mondhatnám azt is, hogy ahogyan kiléptem az ajtón, átléptem egy teljesen más világba. Elindultam a folyosón, és ha megint túl akarjuk dramatizálni, mondhatnám azt is, hogy elindultam a felnőtté válás útján. Na jó, ezt most hagyom abba, mert nem vagyok dramatizálós típus. Gondolatmenetemből az zökkentett ki, hogy már le is értem a lépcsőn és ott voltam a panelház bejárati ajtajánál. Gondolkodás nélkül pötyögtem Louis számát a telefonomba.
- Szia, minden rendben ment? -hallottam meg aggódó hangját.
- Ugye aludhatok nálatok egy darabig? -könnyeim már patakokban folytak le az arcomon.
- Tessék?! -nem nagyon akarta elhinni, amit mondok.
- Kirúgtak otthonról.
- Jézusom... Persze, természetesen lakhatsz nálunk. Odamegyek érted.
- Ne! Nem kell, köszi. Ki akarom szellőztetni a fejem. És azt csak egyedül tudom megtenni.
- Értem. Várunk.

***

Amikor megérkeztem a '1D házhoz' Louis az ajtó előtt várakozott rám és egy csapat lány vette körül őt. Kicsit megtorpantam, szíven ütött a látvány, de amikor sikerült felfognom, hogy Louis híres és azért vannak ott a lányok, egy kicsit lenyugodtam. Amikor megpillantott engem rögtön abbahagyta az aláírást és a fényképkészítést, a lányok pedig kicsit sértődötten, de elmentek.
- Jól vagy? -ölelt át szorosan.
- Igen, azt hiszem. Meddig maradhatok itt?
- Ameddig szükséges és tovább is. -mosolygott, majd gyengéden letörölte a könnycseppeimet az arcomról. Megpuszilta a homlokomat, az orromat, és végül elért a számhoz. Levegőért kapkodtam, amikor ajkaink elváltak egymástól. Elmosolyodtam, majd bementünk a házba. Louis mindenhol körbevezetett, utoljára hagyta az ő szobáját.
- Ez lesz a te szobád. Is. -pimaszul csillogtak a szemei, amikor közelebb lépdelt hozzám és a óvatosan a falnak nyomott. Kezei nagyon eltévedtek, amikor észrevettem, hogy már majdnem a fenekemnél járnak. Gyorsan elraktam őket onnan, ezután megpusziltam az arcát. Megfogta a combom hátsó részét és felemelt, még ha akartam volna, sem tudtam volna kiszabadulni gyengéd fogásából. Lábaimat a dereka köré fontam, miközben csókolóztunk. De ekkor Zayn hangja zavart meg minket, aki kicsit kínosan, de nagyon mosolyogva állt az ajtónkban.
- Úúú... Srácok, én mondtam, hogy még ma lesz valami... -így hát a többiek is odatömörültek... Louis lerakott engem, egy szó nélkül elhagytuk a szobát, de még a konyhából is hallottuk a többiek röhögését.

4. fejezet

Ígéret szép szó, ha megtartják úgy jó. Szóval meghoztam nektek a 4. fejezetet. Továbbra is várom a 3 hozzászólást, ha olvasni akarjátok a folytatást. Imádás van, jó olvasást.   ~Rdm.  :)♥ xx.



Hajnali négy órakor még mindig nem tudtam elaludni. Feküdtem a pihe- puha ágyamban és egyre inkább az a csodás srác járt a fejemben, aki pár órával ezelőtt beszökött a szobámba. Vágytam az ölelésére, a csókjára, vagy csak az egyszerű jelenlétére. Kellett nekem. Nehéz definiálni, hogy teljes szívből jövő utálatból hogyan lett hihetetlen szeretet. És azt is furcsa megmagyarázni, hogy hogyan lehet ilyen rövid idő alatt szerelembe esni. Hát, biztos van pár szerencsés lány a világon, aki ezt megtapasztalta rajtam kívül. Mert ez eszméletlen érzés. Gondolataimból a telefonom csörgése zökkentett ki. Macklemore Wings című fantasztikus száma járta be az egész szobámat. Egy pillanatra elgondolkoztam azon, hogy milyen idióta zenei ízlésem van; szinte mindenevő vagyok. Ismét visszatértem a jelenbe, kikecmeregtem a jó meleg ágyamból, majd az íróasztalomhoz totyogtam és kihúztam a töltőről a BlackBerrymet. Ehyből felélénkültem, amikor megláttam a kijelzőn a 'Louis' nevet. Rögtön rányomtam a 'hívás fogadása' gombra, majd a fülemhez emeltem a készüléket.
- Ez sokáig tartott.- szólt bele Lou "durcásan" a mobiljába.
- Neked is szia.- mondtam.
- Lefutottad a maratont míg elértél a telefonodig?- csipkelődött tovább.
- Az eszedbe sem jutott, hogy felkeltettél?- próbáltam felkelteni a lelkiismeretét, azt hiszem sikeresen.
- Jajj, drágám, ne haragudj!- suttogta cukin, mire muszáj volt elnevetnem magam.
- Amúgy miért hívtál?
- Csak szerettem volna hallani a hangodat.- szólt.
- Én pedig találkozni akarok veled!- jelentettem ki.
- Kicsim, büntiben vagy!
- Nem érdekel, látni akarlak.
- Fél óra múlva a parknál?- egyezett bele rögtön a titkos találkánkba.
- Rendben, akkor majd találkozunk.
- Hozom a többieket is.- ajánlotta fel.
- Várom már, hogy lássam őket. Szia.
- Szia, baby.- suttogta, majd lerakta a telefont.
Elkezdtem öltözni, gyorsan magamra kamptam a farmeromat, egy topot, a csíkos pulcsimat, a csizmámat, és a télikabátom.
 
Aztán óvatosan kinyitottam az ablakom és halkan kimásztam rajta. Sietve lemásztam a tűzlétrán és elindultam a park felé. Gyönyörű, nagy pelyhekben hullott a hó és enyhén fújt a szél. Pont tökéletes idő volt. Csodaszép évszak a tél, egyszerűen nincsenek rá szavak mennyire szeretem. Utam során észrevettem egy édes kiscicát az egyik ház ablakában, ez mosolygásra késztetett. Rajongok az állatokért, főleg a macskákért.
Jól megvoltam a gondolataimmal, amíg a parkhoz nem értem. Rögtön megpillantottam Louis-t , akit csak az utcai lámpa miatt láttam meg az éjszakai sötétség miatt. nekiálltam futni felé, és amikor odaértem a nyakába ugorva csókoltam meg. Louis elvesztette az egyensúlyát, lépett hátrafelé párat, majd velem együtt eldőlt a hóba. Rajta tehénkedtem, elég kényelmetlenül éreztem magam a helyzetünk miatt, ezért le akartam szállni róla, de ő megragadta a karomat és visszahúzott. Gyngéden megcsókolt, kicsit elhúzódott, várta a reakciómat, majd amikor elmosolyodtam nyomott egy szenvedélyes csókot az ajkaimra. Hallottam, hogy közeledik felénk valaki, a hó ropogott a talpai alatt, de nem igazán érdekelt, ugyanis nagyon el voltam foglalva Louis-val. A bizonyos emberke elért hozzánk, megbökte Lou vállát a lábával.
- Sem az idő, sem a hely nem alkalmas erre. Menjünk.- javasolta a pasi, a mondat elején még komoly hangszínnel, de aztán elröhögte magát. Felálltam, így szembe találtam magam egy szőke hajú, gyönyörű kék szemű sráccal. Niall. Mosolyogtam rá, majd a kezemet nyújtottam, hogy elmondhassam ki vagyok. Kicsivel később a többi srácnak is bemutatkoztam, így történt ez fordítva is.
- Sajnáljuk, hogy Niall megzavart valamit.- mosolygott pimaszul Harry, de kár volt megnyikkannia, ugyanis Louis rezzenéstelen arccal találta el Harry legérzékenyebb részét...
Elindultunk valami non stop éttrem útán kutatni, aztán megtudakoltam, hogy tulajdonképpen miért is vannak fent a srácok ennyire korán. A válasz az volt, hogy kora reggel kell menniük a stúdióba, úgyhogy fölöslegesnek találták, hogy aludjanak az éjszaka folyamán... Az ő dolguk....
***
Már vagy egy órája sétálgattunk London városába, de nem találtunk egy éttermet se. Csak szórakózóhelyek, bárok, kocsmák voltak nyitva. Oda meg kifejezetten nem akartunk ilyenkor menni. Befordultunk az egyik sarkon, és sejtésünk szerint a Mc Donald's nyitva volt. Beültünk, rendeltünk pár sajtburgert, kólákat és csak egyszerűen elvoltunk. Louis és Niall között ültem, ami majdnem egyenlő volt a biztos halállal, ugyanis ezek nem normálisak, négyszer fulladtam bele majdnem a kajámba, mert ezek valami baromságot mondtak. A végén már olyan vörös volt a fejem, hogy Zayn aggódott az egészségemért és addig nem hagyott békén, amíg ki nem mentem a mosdóba, megmosni egy kicsit az arcom. Amikor visszaértem a mosdóból az a látvány fogadott, hogy Harry Liam ölében feküdt, Niall éppen a maradék sajtburgeremet tömte a szájába, Zayn annyira röhögött rajta, hogy félrement neki az almáspite, azért elvette Louis kávéját. De az meg forró volt, úgyhogy szegény Zayninek kellett valami hideg a szájába, úgy döntött, hogy Niall fagyiját eszi meg. De erre az ír manó teljesen kiakadt, megsértődött, így nem is szólt Zaynhez. Niall még több sajtburgerbe folytotta bánatát, aminek az lett a vége, hogy Louis hátulról átkarolva próbálta a szöszi srácból kiszorítani a fennakadt falatokat...  És mindez másodpercek alatt történt. Az a kevéske ember, aki éppen akkor a Mekiben volt, mind a srácokat nézte, a személyzet megrovó pillantásokat vetett rájuk, én pedig nevetve ültem le a kis csapat mellé, ahol már majdnem minden visszaállt a helyére, kivéve Harryt és Liamet, ugyanis ők még mindig ugyanabban a helyzetben voltak, ahogy a mosdóból kifele menet találtam őket.
Amikor sikerült összeszednünk magunkat, elindultunk hazafelé....