9. fejezet

Ke$ha - Crazy Kids
Ellie Goulding - Burn
Macklemore - And We Danced
Jó olvasást!  ~Rdm.♥ ⋈ 









Az áramszünettel egyébként nem is lett volna nagy bajunk, de sajnos kitartott egészen estig. Szerencsére előre gondolkoztunk és elmentünk a boltba néhány nagyobb gyertyáért, amiket meg is gyújtottunk. A nappaliban ültünk és halkan beszélgettünk, amikor kopogtattak az ajtón. Felpattantam Louis mellől, majd az ajtóhoz léptem, hogy kiderítsem ki az.
- Szia Bella! Nem zavarok, ugye? Csak egyedül voltam otthon és olyan sötét volt... Gondoltam átjövök. Nem gond? -nézett rám Danielle.
- Dehogy, gyere csak be! -mosolyogtam. Dani köszönt a többieknek, aztán gyorsan Liam mellé lépett és szorosan megölelte őt. Visszültem kanapére és Louis vállára hajtottam a fejem, miközben tovább beszélgettünk.

***

- Ajjj, annyira unatkozok! -fakadt ki Niall, aki már befalta hűtőnk tartalmának felét...
- Felelsz vagy mersz? -vetette fel az ötletet Harry. A gyertyák fényében csillogott a szeme és látszódtak a gödröcskéi. Mindenki beleegyezett a játékba, ezért Zayn hozott egy üveget és ő pörgetett először. Az üveg Dani előtt állt meg.
- Felelek! -jelentette ki, még mielőtt akárki is megkérdezte volna.
- Oké, akkor... Mondd el, hogy mit szeretsz anniyra Liam-ben. -vigyorgott kedvesen Zayn.
- Hát... mindent. Hogy mindig olyan segítőkész és édes és... néha nagyon szerény, de hihetetlen jó humora van... Lehet vele normálisan beszélni. Bármikor fel tud vidítani és meg tud vigasztalni. Mindig ott van velem, ha kell és ezért elmondhatatlanul hálás vagyok neki. -fejezte be Danielle. Mindenki meghatottan mosolygott, Liam pedig átölelte Danit és egy puszit nyomott a homlokára. Még tartott volna a meghitt pillanat, amikor Niall elrontott mindent. Ugyanis a szénsavas üdítő hatására böfögött egyet. Én nevetve fintorogtam, míg a többiek fetrengtek a röhögéstől.
Dani pörgetett, az üres flakon pedig előttem állt meg. Félve néztem Dani-re és kijelentettem, hogy felelek.
- Mi az amit elsőre megszerettél Louis-ban? -kérdezte.
- Öhm... az első pozítív véleményem az volt róla, hogy felmelegített, amikor fáztam. -nevettem el magam, visszagondolva a nem is olyan rég történtekre. -De azt szerettem meg benne nagyon, hogy meghallgat engem és még érdekli is amit mondok. -ismertem be. Louis mosolyogva magához húzott és nyomott egy puszit az arcomra. Én pörgettem, egyenesen Niall-nél állt meg a palack.
- Felelsz vagy mersz? -kérdeztem.
- Merek. -jelentette be magabiztosan, de azért láttam a szemeiben, hogy egy kicsit fél attól, hogy mit fogok kitalálni neki.
- Bátor. Oké, gondolkozok. -mondtam, majd hátradőlve elkezdtem törni a fejem, hogy valami jó kis feladatot adjak neki. Hat szempár meredt rám kíváncsian, végül a jobbomon ülő Liam közelebb húzódott hozzám és a fülemhez hajolt. Láttam Niall elkerekedett szemei. Gondolom attól nem tartott annyira, hogy én találok ki neki valamit, de Liam döntésétől már kicsit megijedt.
- Alsógatyában táncolja el a macarénát és közben énekeljen is. -suttogta Liam, úgy, hogy csak én halljam meg. Elvigyorodtam a gondolatra, hogy szegény Niall teljesen hülyét csináljon magából előttünk, de aztán megcsörrent a telefonom. Attól a perctől, hogy megnyomtam a 'hívás fogadása' gombot, minden megváltozott.
- Igen? -szóltam bele viszonylag vidáman a készülékbe.
- Bel-la... Kér-lek, gyere át, h-hozzánk. Nagyon s-sürgős. -szipogta Emma a vonal másik végén. Azonnal elkomorodtam és megkérdeztem, hogy mi történt.
- Cs-csak gye-re át... -tört rá megint a sírás.
- Rendben, rohanok. -tettem le gyorsan, majd hihetetlen sebességgel felpattantam és a kabátomért meg a csizmámért siettem.
- Hé, kicsilány, mi történt? -nézett rám Niall.
- Emmával valami nagy baj van. Bocsi, mennem kell. -vettem fel a sapim és ezzel kész is voltam.
- Megyek veled. Nincs áram és koromsötét van az utcákon, csak a hold világít. -állt fel Louis.
- Ne, várj már! -szólt utána Harry. -Szerintem jobb lenne ha én mennék... Mármint... Talán Emma örülne nekem és akkor... -dadogta össze-vissza. -Vigyáznék Bellára is. -fejezte be végül a mondandóját.
- Biztos? -nézett rám Lou. Aprót bólintottam és elkezdtem sürgetni Harry-t, hogy készülődjön már gyorsabban. Adtam egy csókot Louis-nak, és már rohantunk is.
Amikor odaértünk Emmáék házához, bekopogtunk. Emma anyukája, Monica nyitott nekünk ajtót egy gyertyát fogva a kezében, hogy lásson valamennyit.
- Nagyon vészes a helyzet? -kérdeztem Monicát aggódva.
- Igen, sajnos. -mondta elcsukló hangon. Ebből gondoltam, hogy nem csak Emmát érinti a dolog. Szomorúan bólintottam, aztán Emm szobája felé vettem az irányt, Harry meg próbálta tartani velem a lépést és mögöttem szaporán szedte a lábait. Amikor beléptem Emma szobájába azt hittem rosszul látok. A mindig vidám, mosolygós és kedves lány átváltozott egy elég depresszív környezetben (sötét volt, csak kettő gyertya égett) zokogó, világfájdalmas, 'mindenkit utálok' arcú lánnyá. Az egész szobája tele volt papírzsepivel. Sajnos sokkal több használtat véltem felfedezni, mint újat. Már akkor tudtam, hogy baj van, amikor hívott, de nem gondoltam ekkora tragédiára. Tényleg rá sem lehetett ismerni a szétsírt fejű Emmára. Óvatosan leültem az ágya szélére, addig, a szerintem Emma látványától sokkot kapott Harry az ajtóban álldogált. Megsimítottam Emm vállát, mire rám nézett és megint elsírta magát.
- Mi történt? -kérdeztem aggódva. Emma erőt vett magán és elkezdtett mesélni. Igaz, annyira sírt közben, hogy alig tudtam kivenni a beszédéből, amit mond, de a lényeget megértettem. És hát, alig akartam hinni a fülemnek. Emma apukája (aki már nem él együtt Monicával és Emmával, de Emma még mindig tartja vele a kapcsolatot. Az apja Dublin-ban, Emma meg Londonban.) balesetet szenvedett a kocsijával. Egy fának ütközött és ennek következtében eltörött az egyik lába, mindkét keze és... és olyan sérülést szenvedett, hogy nagyon nagy valószínűséggel csípőtől lefelé teljesen le fog bénulni. Csodával határos lenne, ha meggyógyulna és tudná mozgatni a lábait, de akkor is tolószékben tudna csak élni. Mejdnem teljesen átérezve Emma helyzetét hallgattam a beszámolóját. Emma apukájának családja (szülei, rokonai, az új felesége) egyébként mindent megtesznek azért, hogy felépüljön. Ez azért egy jó hír. Mármint az, hogy vannak olyanok akik törődnek vele és mindenben segítik ha már Emma ilyen messziről nem is tud mit csinálni.
- Ne aggódj, drágám. Minden rendben lesz. -öleltem át barátnőmet olyan szorosan, ahogy csak tudtam.
- Nem tudhatod. Mi van akkor, ha meg fog halni?! -kérdezte és megint keservesen zokogni kezdett. Igen, teljesen megértettem. Bár elég messze laknak egymástól az apukájával, azért Emma nagyon szoros kapcsolatot ápol vele. Viszont arról tényleg szó sem volt, hogy esetleg meg fog halni.
- Emma, nézz rám! -mondtam, mire Emm végre hajlandó volt a szemembe nézni. -Hidd el, nem fog meghalni. Minden rendben lesz. -bíztattam és küldtem felé egy halvány mosolyt. Emma alig láthatóan bólintott egyet, aztán a tekintete megakadt az ajtóban álldogáló Harry-n. Ezek szerint eddig még nem vette észre, hogy ő is itt van. Harry pár másodpercig tehetetlenül ácsorgott tovább, aztán gondolt egyet, Emmához lépett, adott egy puszit a homlokára és megölelte. Barátnőm erre a gesztusra elmosolyodott (!), így tudtam, némileg lenyugodott.
Harry elmesélte neki, hogy egyszer régen az ő anyukája is szenvedett autóbalesetet, de az nem volt olyan komoly, egy nyílt töréssel és pár zúzódással megúszta. Úgy láttam, hogy nagyon jól elvannak, ezért megköszörültem a torkom és mosolyt erőltetve az arcomra megszólaltam:
- Akkor én megyek is. Holnap reggel átjövök, Emma. -mondtam. Harry kérdőn nézett felém, látszólag ő még maradt volna, így gyorsan kijavítottam magam: -Harry, nyugodtan maradj csak, én egyedül is hazatalálok.
- Biztos? Rendben leszel egyedül? -kérdezte.
- Persze. -jelentettem ki, és az ajtó felé vettem az irány, majd egyenesen haza indultam.